Lehettünk vagy 16 évesek, mikor Nórával és Ildivel úgy döntöttünk a gimiben, mostantól bizony Kispálra fogunk járni. S jártunk is, rendületlenül, hol örömmel, hol unottan, de mindig kis izgalommal a szívben. Szerettunk ott, jelen lenni: mert esemény volt. És nem azért, mert egyszercsak megszólalt a Jutka vagy a tömeg egyszerre ordította izzadtan és arca meredt mosollyal a Húsrágó hídverőt - hanem, mert esemény volt. A szégyenlős egyetemista imidzse mögött megbújó énekes számok közötti párpercesei elképzelhetetlenné tették, hogy legközelebb ne legyünk megint ott, a színpadtól balra. Történés, atmoszféra volt. És ez az élmény olyan feltöltő és olyan ritka volt, hogy könnyedén lett és lehetett addiktív.
Ez a nélkülözhetetlenség egy intim, szűk teremben születő koncert ritka élménye és ez az, ami a az FMH új koncertsorozatának első darabjában már megszületett. Tibi, Dodi, Livius nem akart el- és a színpadról le-menni: valami megjelent a láthatatlan térben. Valami, amit, Darvas Iván, színházi előadásokra való visszatekintéseiben is felemlegetett: hogy ezt a varázst ő csupán egész pályáján körülbelül százötven alkalommal érzékelhette.
És amire mi, a "ZöllyeHANGulat" sorozat megteremtői és szervezői reményteljes terveink és átvirrasztott hajnalaink között titkon vágyunk. Hogy minden koncertről így távozzon muzsikus és néző, művész és befogadó.
Hát így indultunk, szemközt nem a pusztulással, de saját nagy reményeinkkel. Reméljük, minél többen csatlakoznak hozzánk.
Az első FMH "ZöllyeHANGulat" este
2009. július 2., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
