Valamiből az első, valamiből az utolsó
Az első interjú - az utolsó akusztikus Kaukázus koncert előtt. Kardos-Horváth János a páholy szélére teszi a kávéját és előveszi a gitárját.
- Van-e valami prenosztalgikus-szentimentális érzés benned most, hogy feloszlik a zenekar?
- Én egy éve, november körül figyelmeztettem már a többieket, hogy lassan lejár az öt évünk, amire mi életre hívtuk magunkat és mindenki próbáljon egy kicsit kilépni ebből az egészből, amibe most így nagyon „beleroppantunk”. Én a magam részéről nem érzek nosztalgiát. Mindenhez hozzá kell tenni, hogy magam részéről, mert a zenekar rajtam kívül áll egy dobosból, egy billentyűsből, egy basszusgitárosból és egy gitárosból, a szervezőből és a sofőrből, olyan az egész, mint egy nagyon nagy család. Kicsit olyan, hogy vége a Kaukázusnak, mint amikor vége van egy tábornak, vagy mint amikor vége a Szigetnek. Hogy el sem tudod képzelni, hogy mi lesz utána, mikor fel kell kelni reggel. Nem fogsz tudni délután sört inni, vagy egész nap sört iszol? Aztán valahogy átalakul és megszokod. Olyan nagy üresség nem lesz utána, nem szokott olyanokat produkálni az élet, hogy megszűnik valami és akkor csak várunk.
- Honnan jött ez az öt év? Sok helyen lehetett már olvasni, kicsit olyan, mintha már a kezdetekkor eldöntöttétek volna?
- Az ideológiai választ szeretnéd hallani, vagy a filozófiait?
- Bármelyiket, mindegyiket.
- Van egy olyan filozófia, hogy igazából visszafelé történik meg minden, és az idő, mint negyedik dimenzió, az csak pár élőlénynek adatik meg, hogy úgy figyeljen mindent, ahogy az valójában történik. Mondok egy másik példát, képzeld el, hogy az univerzum, ha szabad ilyen távlati dolgokat mondanom, úgy keletkezett, hogy volt egy óriási tükör. Ez eltörött és most minden kis tükörmorzsában ott van a nagy tükör. És azért mondtuk ezt az öt éves tervet, mert szerintünk ez is visszafelé történik. Amikor mi elkezdtük a zenekart, ezt behallucináltuk magunknak, hogy ami most van, öt év múlva ez lesz, és csak ki kellett várnunk ezt az időt. Ami talán a legnehezebb az egészben, hogy „halluzol” valamit és utána biztos vagy benne, hogy az így fog történni, csak ki kell várni. Úgy kezdtük el, hogy lesz, ami lesz, az így is kurva jó. A türelemről szólt az az időszak, mikor elkezdtük, és idáig tartott.
- Az élet minden területén így gondolkodsz, hogy amit elképzelsz, az megvalósul, és az élet maga a kivárás, a megvalósítás?
- Annak idején a főiskola (gazdasági jellegű főiskola volt) az egyik tagkönyvtárában találtam kis vékony füzeteket amerikai íróktól a hálózatépítésről, meg a piramiselvű üzleti rendszerekről. Ezeknek a nagy része pszichológia. A legsikeresebb, gyémánt vagy diamond x a köbön fokozatú csávó, elmondja, hogy ő úgy indította be ezt az egészet, hogy leült és kitalálta, hogy mi kell neki ahhoz, hogy teljes életet tudjon élni. Nyilván ezek az emberek szűkültebbek kicsit, autót, úszómedencét mondanak. Az agyuk lefényképezi ezeket, aztán a tudatalattijuk elintézi, hogy ezek a nagyon erősen rögzült, bemantrázott dolgok megvalósuljanak. Százezrek tapasztalata bizonyítja ezt akár az üzleti világban, akár magánéletben, vallásos irányban is, úgyhogy működik és így van. Amit elgondolsz és rákoncentrálsz, az előbb-utóbb megtörténik. Félelmetes dolog, éppen ezért az embernek nagyon kell vigyáznia, hogy mit gondol.
- Milyen lehetőségeket lát a mai Magyarországon az, aki három gyereket vállal? Nagy, jövőbe vetett hitet feltételez.
- Varázslat volt, ahogy a „nagyságos asszonnyal”, a feleségemmel kialakult a kapcsolatunk. Kicsit ott is működött ez a „bemeditálásos” állapot. Nagyon-nagyon akartam, hogy megtörténjen, mégsem tettem túl sok mindent, mert tudtam, hogy erre várni kell. Ez a szerelemnek az óriási teremtő ereje, hogy el tudta velem felejtetni ezt az egész körülöttem lévő világot. Észre sem vettem, hogy mivé váltam általa. Kiüresedtem, és ő töltött fel új gondolatokkal, elképzelésekkel, meg tervekkel.
- Olyan ember vagy, aki közéleti, társadalmi vonatkozásban „átlátod” a helyzetet, a szövegeid erről tanúskodnak. Hiszel benne, hogy a gyerekeid egy élhető világban fognak felnőni? Hogy próbálod a negatív hatásoktól megóvni őket?
- Rajtam múlik. Válaszként segítségül hívom a kultúrtörténetet, hogy az én apukám 1944 októberében fogant, amikor Budapest körül a szovjet gyűrű bezárult, teljes kilátástalanság, második világháború, nácik, deportálás, és akkor mégis úgy gondolta két ember, hogy van értelme a szerelmének. Ez egy kicsit kényeskedő, pipiskedő hozzáállás, hogy „rossz a világ”. Nem az. Nem a legjobb hely Magyarország, de a 196 országból (kicsit több, de az ENSZ térképet nem nagyon ismerem) Magyarország állítólag a 36. leggazdagabb, ami végül is bőven az élboly. Ez nézőpont kérdése, hogy az én gyerekemnek mennyivel van rosszabb helyzete, mint egy grúz kisfiúnak. Dolgok vannak, amiken kell változtatni. Nem kell azt mondani, hogy minden rendben van.
- Asszociációs játék?
- Nagyon szívesen.
- Minden szóhoz három szót kérek! Szex.
- Még. Még. Még.
- Állam.
- Amerikai Egyesült Államok. Az után köztársaság. És guillotine.
- Felelősség.
- Biztosítás. Garancia. Hiteles változás.
- Isten.
- Kavarás, de nagyon nagy. Jézus, kereszt, vér.
- Zenekar.
- Beatles, Led Zeppelin, Fonográf.
- következő kérdés…
- Vége az asszociációs játéknak?
- Szeretnél még?
- Igen, igen, ezt most élvezem.
- Akusztik.
- Mr2, PetőfiRádió, hangtechnika, Zsöllye.
- Közszereplés?
- Általában ez az, amihez soha nincs kedvem, és amikor ezt legyőzöm, akkor már jó kedvem van. Tanulás nekem a közszereplés.
- Tudatosság?
- Egyfelől nagy ellenség, mert mindenképpen valamiféle rendet kíván, másfelől az egyetlen járható út, hogy az ember rendbe rakja a dolgait, a környezetét. Én Szűz típusú vagyok, az ilyen nagyon rendmániás, elvárja, hogy minden legyen átlátható, átjárható, felhívható, elintézhető. Gyorsan.
- Szoktál késni?
- Leginkább allűrként.
- Az első koncert végén, amin voltam, mindenféle más együttestől is énekeltél részleteket. Volt valami külön üzenete?
- Úgy volt, hogy ment valami zene, én meg ráénekeltem mindenfélét, nem?
- „Ha én lennék…”; Hiperkarma, stb…
- Igen, hát elhelyeztem magunkat abban a sorban...
- És a folytatás? Látsz lehetőséget az új, alternatív bandákban?
- Örülök, hogy vannak Magyarországon ilyen zenekarok, melyek ebből az irányból közelítenek. Mindenképpen ki kell próbálnod azt, hogy mennyiben vagy te más.
Ők belevágtak, ugrottak, közel hozták az ismeretlent. Mi is megismerhettük, miben mások. Várjuk a megújulást, a folytatást. Az utolsó akusztikus koncerten pedig találkozunk ZsöllyeHANGulatban.
Interjú: Bedi Cecília; fotók: Hajdú Eszter
